Sziasztok..:) megpróbálom összedobni az új részt, bár egy kicsit beteg vagyok, így nem biztos hogy annyira menni fog... Aki olvasta a blogjaimat, az tudja, hogy szemszögekből fogom írni a részeket..:) aki nem, annak most mondom el..:D azt viszont nem ígérem, hogy egyből az első résztől. jó olvasást:*
Ui.: a bejegyzés mellé van egy 'Figyelem!' tábla feltüntetve, mielőtt még meglenne szólva;P
Vivian.:)
/Maria szemszöge/
A legjobb sötétben sétálni az utcán.. Mindig átveszem a környezetem, és eggyé válok vele. Hagyom, hogy a szél sodorjon, vagy hogy az eső öntözzön porig.
Igaz, ilyenkor az olvasás mániám eltolódik... De mindig behozom az elmaradásom.
Általában beleélem magam a szereplők jellemébe. Szeretem a színészetet..... de ezt is csak távolról nézni.
Városnézéseim közben mindig zenét hallgatok... El akarom magamtól vonni a zajokat. De egyet nem bírt... Hirtelenjében egy bőrdzsekis srác jött belém.. Vagy én ő belé?!
-Hé, ember! Nem látsz a pápa szemeiddel? -dühöngött az elején, de a végére szokatlan volt, hogy lenyugodott, és az arca lefagyott.
Teljesen megijedtem... Csak úgy potyogtak a könnyeim, és sokkal gyorsabban szedtem a lábaimat. Hátrafordultam, még mindig ott állt ledermedve..
Én a másik utcába vetettem irányomat. A falnak dőltem, és teljesen lecsúsztam az aljáig. Itattam az egereket.. Nem értem hogyan lehetek ennyire balszerencsés, ennyire félős?
15 perc után, végre felemeltem fejem. Akkor láttam meg, hogy hova kerültem... A gyilkos körzetbe, ahol a 'rossz fiúk' vannak... Hurrá! Lehet ennél jobb?
Persze hogy lehet... Ekkor vettem észre, hogy a motorosok bámulnak, fütyörésznek felém, közben egyre jobban húzogatták a whiskey-es üveget.
-Héló Csinibaba! -kacsingatott az egyik huszonéves.
Nem válaszoltam semmit.
-Te ott! Süket vagy? -kiáltott még egyszer. Ezalatt egyre jobban nevettek a körülötte állók. Csak ő maga volt ideges. Így messziről nem ismerem meg. -Hát jó! -üvöltött, és elkezdett közeledni felém. Nem tehettem semmit. Megpróbált levetkőztetni. Én elleneztem, de kapálásom semmit sem ért.
Ebben a pillanatban valaki megkocogtatta a srác vállát. Ő óvatosan hátrafordult, mintha tudta volna, ki áll mögötte. Az a fiú volt az, akinek neki mentem fél órával ezelőtt.
-3 másodperced van eltakarodni a lány mellől.. -vette komolyra a szót.
-Mert mi lesz? Különben is mit játszod itt a nagy 'Hőst'?! -feleselt vissza. Ezzel hátat fordítva neki.
-Na ez... -és nem tűrte tovább, amit művelne velem. Megfogta, lekapta rólam, és neki nyomta a falnak. -Nem megmondtam takarodj a lánytól? -ismételte szavait.
-De, de.. -kapkodott a nyaka után. És lerakta..
-Na, akkor mi a dolgod? -pirított rá.
-Elmenni? -húzta össze magát.
-Akkor tedd azt gyorsan... -rakta zsebre kezeit. Azon nyomban elhúzta a csíkot. -Nah gyere szépen... -emelt fel, mintha a menyasszonya lennék.
-Kérlek tegyél le! -ütögettem bicepszét.
-A-a... Örülj neki hogy ingyen taxid van.. -nevetett. -Amúgy emlékszel rám? Én vagyok az a srác, akibe nemrég beleestél... mindkét értelemben. -kacsintott.
-Na azért annyira ne szállj el magadtól Rómeó.. -mondtam bágyadtan.
-A nevem Mario, kislány.... -kacagott. -Jobban vagy már? Gondolom eléggé megviselhetett ez téged.... mint 'sznobot'! Aki csak a könyveket bújja, és siránkozik egész nap! -dörgölte az orrom alá.
-Azonnal tegyél le! -ficánkoltam. Elértem a célomat. -Igen? Ha sznob vagyok, akkor miért nem engedted hogy megerőszakoljon az a gyerek? -törtem ki magamból. Elég volt! Szomorkodtam ma már eleget. -Ott hagyhattál volna... De nem tetted.. Miért? -faggattam.
-Örülj neki, hogy most nem fagysz szét! Valószínűleg bedrogoztak volna téged, és hagytak volna jéggé dermedni! Gondolkodj ember!-adta a maga igazát. -De jössz nekem eggyel.! -ült fel motorjára, ami a falnak volt döntve.
-Most hova mész? Legalább azt mondd meg, melyik utcában vagyok. -kérdeztem kétségbeesve. -És hogy hogyan juthatok el innen a Rosamerie-be?
-Haza megyek! Éhes vagyok, és fáradt... és ne akarj úgy látni!-incselkedés képen elkezdte húzogatni a gáz kart.
-Ne menj már el kérlek! -siránkoztam.
-Na jó... 8 km-re innen. -adta meg a választ a sokszor feltett kérdésemre. -De ide még a taxi se jár.
-Hurrá, gyalogolhatok... -kiáltottam fel, és neki indultam az útnak.
-Elkísérlek! -ajánlotta.
-Ja, persze... el tudom képzelni mekkora kedved lehet egy 'sznob ribanccal' sétálni... -forgattam szemeimet, közbe arra lehettem figyelmes, hogy leállított motoron ülve jön mellettem. Lábával lökte el magától a földet.
-De a te nevedet, így 15 perc után se tudom. -állt meg.
-Minek az neked? -vontam kérdőre.
-Csak furdal a kíváncsiság?! -nevetett.
-Maria.... Maria Valverde. - mosolyodtam el, és tovább sétáltam. Ő egyre gyorsabban kapkodott, mivel lemaradt tőlem. -De azért, vehetnéd gyorsabbra a tempót! Mert nekem holnap dolgoznom is kell.. -fordultam vissza.
Válasz helyett fülig ért a szája... de most nem erőltetésből.
-És hol dolgozol? -rebbent meg a csőre.
-Nem messze innen... Egy bárban.. szeretek ott dolgozni, bár utálom a részeg fazonokat kiszolgálni... -meséltem, és adtam neki egy cégkártyát. Csak folytatta tovább az angyalit.
Talán nem is olyan rossz fiú?!
/Mario szemszöge/
-Szaros hazajöttem! -csaptam be magam mögött az ajtót, és ledobtam a dzsekim a földre.
-Hülye gyerek, nem nyom, hogy hajnali 2, nekem meg ma még állami vizsgát kell tegyek? -vánszorgott ki a szobából húgom, Klarissa. Kicsit idegesnek tűnik... -Miért nekem kell ezt elmagyaráznom 22 évesen, egy 27 éves idiótának? Gondolkodj, hisz felnőtt vagy már Mario! -oktatott ki.
-Remélem befejezted.. -ültem le a kanapéra, és rágyújtottam egy szál cigarettára.
-Igazad van... én várhatom, hogy tőled visszakapjam azt a szeretetet, amit én áldozok rád... felesleges. Egy mocskos disznó vagy! -fakadt ki. És vissza szeretett volna menni kis zugába, mikor elkaptam a kezét.
-Nem ilyen hangnemet várok el tőled! -pirítottam rá.
-Jajj vigyázz... nagyon félek tőled Mario... csak annyit kérek, hogy gondolkodj el! Jól jönne.. -szabadult ki szorításomból.
-Úgy látszik a karate megtette hatását! -kiabáltam oda neki. De ő csak a középső ujját mutatta vissza.
Reggel egy kisebb hangzavarra keltem fel. Hulla fáradtan, és szétszórt fejjel mentem ki.
-Mi a faszom van itt? Bomba robbant? -néztem körbe a szobában. Minden szét volt pakolva. Egyszer csak megláttam a szarost. -Na mi van? Még mindig itt vagy? El fogsz késni... -csaptam meg seggét.
-Hagyjál már! -emelkedett fel. -Nem találom a füzetem... és félek. Ha elrontom? Vége az egész 8 évi tanulmányomnak. -borult oda vállamra, és elkezdett sírni. Csak én vagyok neki.... Nem bánhatok így vele.
-Gyere! Segítek! -emeltem fel fejét. Szemében láttam, ahogyan felcsillan a remény. Meg kell változzak, legalább miatta! -Ha megvan, bedoblak a gyorsaságival. -túrtam bele hajába.
-Gyere már Klarissa! -indítottam be a járgányomat.
-Itt vagyok. -szaladt ki a lakásból, és felpattant mögém. Az állami egyetem nem volt messze. Pár pillanat alatt oda értünk.
-Sok sikert szaros! -szált le.
-Köszönöm Bratyó! -nyomott egy puszit az arcomra. Jó gyorsan szedte kacsóit, végül is érthető, egy perc volt ahhoz, hogy elkéssen. Hát nem kellett volna.
Már csak egy helyre kell benézzek. Elővettem a kis cégkártyát, amit Maria adott. Lehet benézek, ha lesz időm... Hát persze hogy van időm. Ezért egyből abba az utcába vettem az irányt. De nem helyes, amit teszek... Nem tudom miért..
Letettem motoromat a bár előtt. Besétáltam, hisz egy próbát megér. Helyet foglaltam, és magamon hagytam napszemüvegemet.
Kiszúrtam őt a pult mögött, ezért ahhoz a széléhez ültem, ahol állt.
-Egy Coca Cola-t kérek..... -mondtam. -ugyanis én ma még motorozok. -emeltem fel a fejem. Arcán egyből megjelent a vidámság.
-Szia! -szólt hozzám végre normálisan.
-Zene füleimnek, ilyen hangod is létezik? -nyújtottam ki nyelvem.
-Ha valakit megakarsz ismerni.... kezdd mindig az elejénél. A tegnap, az a múlt... -kacagott.
De teljesen igaza van. Bár a srác még ezért számolni fog.!
